2014. május 20., kedd

Olvassunk! Egyszerűbb gyermekkor.

A lányom kilenc hónapos volt, amikor a kezembe került a Beszélj úgy, hogy érdekelje... című könyv, ami azt gondolom egy hatalmas lépés volt, hogy elinduljunk azon az úton, amin azóta is járunk. Egy éves lehetett, amikor Dunakeszin olvasókört indítottam, helyi anyukákkal beszélgettem a könyvben olvasottakról, nevelési dilemmáinkról. Azóta született egy kisfiam is, kicsit pihentem olvasókör témában. 2013 őszén indult Dunakeszin egy újabb olvasókör, szintén úgybeszélős, ismerősök ismerősei jöttek, nagyon jó kis társaság volt, EMK Életkerekítő játékkal is játszottnk, úgybeszéléstől sokszor elrugaszkodva, nagyon személyes hangvételű találkozások voltak ezek. Azt hiszem, hogy nyugodtan mondhatom, hogy jópár anyukának - beleértve magamat - nem is az adott sokat, hogy olvasókör... hanem az, hogy fel lehet öltözni, ki lehet mozdulni, másokkal találkozni, és hát, ez gyerekmentes övezet volt, ami önmagában kuriózum volt sokunk számára.
Ezzel párhuzamosan indult a Facebookon is egy olvasókör, ahová több, mint SZÁZ anyuka jelentkezett. Annyira jó ez, nem? No. A könyvet kiolvastuk, a Facebookon a mai napig kérdezünk, válaszolunk. A téma már egy kicsit tágabb, sőt, személyesebb is.


Felmerült már korábban Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor közös olvasása ebben a körben, csapjunk hát bele újra közösen, a közösségi hálón (is:).




Az olvasókör június 2-án indul (akkor kezdjük olvasni), addig lehet a csoportba jelentkezni, utána zárjuk. Addig vegyétek meg a könyvet, aki tudja, kezdheti akármikor. 


Hétfőnként fogunk új fejezetet (szakaszt esetleg, mert elég hosszú fejezetek) kezdeni olvasni, a hét folyamán pedig folyamatosan beszélgetünk az éppen olvasottakról. 

Az olvasókörön lényeg, hogy amit olvasunk, azt ki is próbáljuk. Akkor is, ha nem tetszik. Legalább addig, amíg az olvasókör tart. Ami működik, beválik, azt megtarthatjuk, ami nem, azt eltesszük későbbre:) ha nem próbáljuk ki, nem tudhatjuk, milyen.



Az olvasókört Kiss-Németh Anita, dúla fogja koordinálni, vele egyébként ez a sokadik szál, ahol keresztezi egymást az utunk így, vagy úgy. Pedig csak kétszer találkoztunk, ugye?



Nagyon lelkes vagyok. Hogy miért? Mert ez az olvasókör most - mint a korábbiak - szuperül illeszkedik annak a problémának egy lehetséges megoldásába, hogy a kisgyerekes anyukák közösségre, barátokra találhassanak. Mindenkinek kell egy hely, ahol hozzá hasonló gondolkozású emberekkel beszélgethet, kérdezhet, panaszkodhat vagy büszkélkedhet. Ahol támogatást nyújtani és kérni is bármikor lehet.

Az egyszerűbb gyermekkorról korábban már írtam, ITT olvashatjátok.




A facebook csoportba a csatlakozás lezárult.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Minden vélemény fontos, ide írhatsz nekünk: