2014. június 30., hétfő

Befőzünk 2. MÁLNA

A málnalekvárnál szerintem egyik lekvár sem egyszerűbb. Én mosni sem igazán szoktam, csak bezuttyantom a lábosba, főzöm pár percig, kukoricakeményítőt keverek bele és édesítem. Ennyi.

Idén azonban kipróbálom, hogy vajon milyen a mag nélküli málnalekvár.


A feketeribizlis kínkeserves szitás passzírozásomnak köszönhatően, illetve tekintettel arra, hogy jön a paradicsomszezon is... vásároltam egy elektromos passzírozót. Nagy reményekkel állok elé, és mivel még nem volt meg, mikor a málnát főztem, 2-3 kilónyit a mélyhűtőbe tettem, hogy kipróbálhassam. Nem zavar a mag, de ha már ez egy lehetőség, miért ne?


Lekvár arányok: négy kiló málnához egy kiló eritritet tettem. Ehhez a mennyiséghez úgy 4 ek. kukoricakeményítőt feloldottam pár kanál vízzel és hozzákevertem. Nem áll meg benne a kanál, de nem is folyékony.

A befőttes üvegeket és a kupakokat én mindig kiöblítem pálinkával.
Befőzőautomatában 80 fokon 30 percig dunsztoltam.

Idén először a cseresznyebefőttnél úgy gondoltam, hogy "minek hőkezeljem tovább a kelleténél a gyümölcsöket", úgy döntöttem, hogy akkor rakom be az üvegetek a gépbe, amikor elérte a kellő hőmérsékletet a víz és amikor vége a programnak, akkor ki is veszem.
Csoda, hogy nem robbant szét minden üvegem. Azonban minden cseresznyebefőttem megromlott :( Új üvegeket és kupakokat használtam, csak arra tudok gondolni, hogy ez a későn berakás volt az ok. Azóta minden üveget a hideg-langyos gépbe teszek és ott is hagyom kihűlni.


Kipróbáltuk a málnalekváros jégkrémet is, joghurttal kevertem, kerültek bele egész szemek, nagyon finom lett!


Kép: femina.hu
És nem maradhatott el idén sem a málnás mascarponés piskóta sem.
Ez hasonló a tiramisuhoz, piskótát szörpbe mártom, tál aljára rétegezem, majd jön rá egy réteg mascarponés, joghurtos, édesített krém, majd erre bőven a málnaszemek és így tovább. Egy éjszakát álljon legalább a hűtőben.

Ha szeretnél saját málnalekvár címkét tervezni, meríts inspirációt a BOHÉM otthon eper és feketeribizli címketerveiből.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Minden vélemény fontos, ide írhatsz nekünk: